www.kaposgyarmat.hu
Somogy megye
Kaposgyarmat
Kaposgyarmat


2021. Október. 22.
Előd napja van.


Kaposgyarmat
Község hivatalos honlapja

Napjaink

Lélekszám: 113 fő

 

E tér egykor legelõ volt, amit hatalmas lakossági összefogással alakítottak át parkká, sportpályává, játszótérré. Helyszíne lett azóta forró hangulatú focimeccseknek, a gyerekek zsivajos játékának, a falunapok színes sátras, vendégjárós forgatagának. Nehéz lenne összeszámolni, mennyi díszfa, cserje, kúszónövény és virágpalánta szegélyezi, melyek jó részét épp a szép faluképpel nyert meg a közösség.

 

Az egykori iskolaépületet felújították, többféle funkciót is szolgál: benne működik a polgármesteri hivatal, nagyterme a közösség gyülekezőhelye ünnepségek alkalmával éppúgy, mint a szentmisén. A falu vezetői alkalmassá kívánják tenni a vendégfogadásra: padlásterébe turistaszállót képzeltek el. Kaposgyarmaton alig van harmincnál több porta, de mindannyi takaros, rendezett udvarú, az ablakokban muskátli virít. Ritkaság számba megy az az egyetértés, amit a kaposgyarmatiak lakóhelyük díszítése érdekében megvalósítanak. A házakkal szemközti, díszfákkal övezett hatalmas füves térről nehéz elképzelni, hogy egykor marhalegelő volt. Ma sportesemények, közösségi rendezvények kedvelt helyszíne, a játszóteret fafaragó művésszel készíttették el, a pázsitos főtér mögött pedig halastavat alakítottak ki.

 

Ez a ház jó példája annak, hogy a régi értékek megõrzésével is lehet korszerû, a mai elvárásoknak megfelelõ házat építeni. Kaposgyarmaton régen nagy becsben tartották a gazdasági épületeket, sokszor díszesebbre építették a lakóháznál. E portánál megõrizték a hatalmas, masszív építményt, és azzal összhangban alakították ki az újabb lakóhelyet. Nem csoda, ha megtetszett egy amerikai állampolgárnak, aki otthonául választotta.

 

Kaposgyarmatnak nincs temploma, de régóta munkál lakóiban a vágy, hogy megépíthessék. Bármilyen nagy is a helybéliek összefogása, ilyen hatalmas munkához az nem elég. Az alapkőletétel, sőt már az alapozás is megtörtént, saját forrásból azonban csak a lábazat elkészítéséig jutott a kis katolikus közösség. Egyelőre keresik az anyagi lehetőségeket, s az új imahely szenteléséig a községháza nagyterme szolgál a szentmisék helyszínéül.

 

 

  Adatvédelem Copyright © 2009
Integranet Kft.
Nyomtatás Levél Térkép Címer